2011 a Barokk Éve Gödöllőn
Barokk Évet rendez Gödöllő 2011-ben, aminek keretében számtalan kiállítás, koncert és egyéb program várja majd az érdeklődőket.
A rendezvénysorozat apropóját két jelentős évforduló adja, jövőre lesz 260 esztendeje, hogy 1751-ben Gödöllőre látogatott Mária Terézia (1717-1780) magyar királynő, valamint ekkor emlékezünk meg gróf Grassalkovich I. Antal (1694-1771) halálának 240. évfordulójáról.
A 2011. március 5-én, Grassalkovich I. Antal születésnapján kezdődő és december 1-ig tartó programsorozat előkészítése már hónapokkal ezelőtt megkezdődött. A munkában a város kulturális és közművelődési életét meghatározó és irányító szakemberek vesznek részt, akik nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy mind helytörténeti, mind idegenforgalmi szempontból színvonalas rendezvé-nyeket kínáljanak az érdeklődőknek.
A "Barokk Év Gödöllőn 2011" programkínálatát az Utazás Kiállítás 2010. rendezvényen mutatta be a város, ahol kivívta az idegenforgalmi szakma elismerését, mivel a kiállítók közül elsőként tudott felmutatni már a jövő esztendőre szóló kínálatot.
A „Barokk Év Gödöllőn 2011” programjaiba valamennyi városi kulturális intézmény bekapcsolódik. A nyitóünnepség helyszíne természetesen Grassalkovich I. Antal egykori kastélya lesz, ahol egyházi kincseiből rendeznek kiállítást, s ekkor nyílik meg a Gödöllői Városi Múzeum „Élet a barokk korban” című tárlata is.
A kettős évfordulóhoz többek között két jelentős programsorozat kapcsolódik majd, júniusban az Antal-napi vigasságok, és augusztusban a Barokk hét a Barokk évben. Mindkét alkalommal Grassalkovich Antal és Mária Terézia személye áll majd a középpontban.
A „Barokk Év Gödöllőn” folyamatosan bővülő program kínálatáról már az idei Utazás kiállításon is tájékozódhattak az érdeklődők abból a figyelemfelhívó prospektusból, ami három nyelven (magyar, angol, német) jelent meg.
A tervek szerint az emlékév folyamán több, a kor hangulatát idéző zenei és színházi esemény lesz majd a kastélyban és a Barokk Színházban. A Városi Könyvtárban, a GIM-házban és a Művészetek Házában kiállítással, míg a máriabesnyői bazilikában orgona- és kamarazenei koncertekkel, valamint nemzetközi kórusfesztivállal tisztelegnek az egykori kastély- és templomépítő birtokos, és a királynő emléke előtt.
Gróf Grassalkovich I. Antal, a gödöllői uradalom nagyhatalmú birtokosa, fontos szerepet töltött be a magyar történelemben. Vezette a magyar birtokviszonyokat átrendező Újszerzeményi Bizottságot, volt koronaőr, irányította a budai királyi palota építkezéseit.
A Magyar Udvari Királyi Kamara elnökeként két évtizedig felelt az ország pénzügyeiért. Elkötelezett hívő-ként, mint a katolikus egyház mecé-nása harmincnál is több templomot építtetett.
Gödöllőn is több emléket találhatunk, ami az ő nevéhez kötődik. A kastély mellett, ahol 1751-ben három napot töltött el Mária Terézia, számos épületet (babati istállókastély, református templom, máriabesnyői kegy-templom és kapucinus kolostor, présház, vendégfogadó, a mai múzeumépület, testőrlaktanya), köztéri szobrot (Nepomuki Szent János, Mária-oszlop, Kálvária, hagyott az utókorra. Neve méltatlanul merült feledésbe, a barokk év pedig kiváló lehetőséget ad arra, hogy mind személye, mind az általa létrehozott barokk emlékek a figyelem középpontjába kerüljenek.








