Kulturális seregszemle Gödöllőn
Az elmúlt hétvégén két rendezvény is gazdagította a barokk év kínálatát. A Királyi Kastélyban Haydn: Il Mondo Della Luna (A holdbéli világ) című vígoperáját tűzték műsorra nagy sikerrel, a Művészetek Házában pedig a GÖMB alkotócsoport tagjai rendeztek kiállítást a barokk által ihletett alkotásaikból.
A tematikus év rendezvényeit még három zenei program gazdagítja. November 17-én a Chopin Zeneiskola tanárainak és diákjainak közös hangversenyére kerül sor a Királyi Kastély dísztermében, az intézmény művészeti csoportjainak közreműködésével, majd november 24-én a Zeneiskolában Péteri Dóra ad csembalókoncertet.
A Barokk Év december 3-án zárul, a kastély lovardájában ezen az estén Carl Philipp Emanuel Bach D-dúr szimfóniája, Antonio Vivaldi Magnificat és Johann Sebastian Bach Magnificat című művei csendülnek fel, az idén 30 éves fennállását ünneplő Gödöllői Szimfonikus Zenekar előadásában, a Gödöllői Városi Vegyeskar és az Anima kamarakórus közreműködésével.
A Barokk S zínházban szombaton és vasárnap este is nagy sikerrel játszották a Kürthy András által megrendezett művet, melynek szerepeiben Nótás Györgyöt, Szerdahelyi Pált, Hercz Pétert, Ducza Nórát, Rádli Martinát, Kertész Mónikát és Derecskei Zsoltot láthatta a közönség. Az előadás zenéjét a Savaria Barokk Zenekar szólaltatta meg korhű hangszereken, Németh Pál karmester vezetésével.
A barokk zenemű kiválasztása kiváló döntésnek minősült: ugyanis a szintén kiváló olasz szerző, Carlo Goldoni színdarabjából készült, annak cselekményét pontosan követve. Az opera bemutatójára 1777. augusztus 3-án került sor Eszterházán. A mű a bemutatót követően feledésbe merült, ám az utóbbi évtizedekben ismét az érdeklődés középpontjába került. A kalandokkal, buktatókkal teli, és természetesen boldog véget érő szerelmi történet Gödöllőn is nagy sikert aratott, mindkét előadást zsúfolt nézőtér előtt játszották.
Szintén a barokk jegyében rendezett kiállítást a GÖMB alkotócsoport. A rendezvényen imával emlékeztek meg Remsey András festőművészről, akitől november 11-én a Dózsa György úti temetőben vettek végső búcsút, s akinek két alkotását – többek között egy önarcképet – állították ki. A november 13-án megnyílt tárlat a GÖMB negyedik tematikus kiállítása, amit a korábbiaknál hosszasabb felkészülés előzött meg. Mint az a rendezvényen elhangzott, az alkotócsoport tagjai több, a barokkal foglalkozó előadáson vettek részt, hogy a témával kapcsolatos gondolataikat a lehető leghitelesebben tudják tolmácsolni.
A tárlaton az alkotócsoport tagjai: Balla Vera, Bércesi-Dienes Erika, Bíró János, Dvorszky Anikó, Fábián Dénes Zoltán, Kovács Gabriella, Kőhalmi Ákos, Mészáros János, Lőrincz Ferenc, Márvány Miklós, Papp Edina, Pirók Irén, Posztobányi Péter, Rehák Júlia, Sz. Jánosi Erzsébet, Szentiványi-Székely Enikő, Szinvai Pál, Varga Zoltán Zsolt, valamint a meghívott művészek: Bada Márta, Bajkó Dániel, Bakos Tamás, Fazakas Koszta Tibor, Goschler Tamás, Horváth Orsolya, Koós Árpád, Kovács Noémi, Madarász Gergely, Pálvölgyi Rita, Remsey András, Szekeres Erzsébet, Veress Enéh Erzsébet és Zsivkov Anita munkái láthatók.
A nagy érdeklődés mellett megtartott megnyitón Galambos Ádám teológus osztotta meg gondolatait a barokkról, a Cantus Ludus énekegyüttes tolmácsolásában pedig barokk kórusműveket hallhattak az érdeklődők. A kiállítás december 11-ig tekinthető meg.








